Új vezetők a kecskeméti okmányirodában - Kecskemét
Kecskemét - Dinamikusabb, ügyfélbarát okmányirodát kívánnak létrehozni azok a kecskeméti vezetők, akiket a napokban Metzinger Éva, Kecskemét jegyzője mutatott be a sajtó képviselőinek.
Az okmányosztály munkáját a továbbiakban Főző Nóra irányítja, a személyi okmány-előállító csoportot pedig Balázs Erika vezeti. - Fontosnak tartom, hogy az állampolgárokat maximálisan kiszolgáljuk és mindig elérhetőek legyünk - mondta Főző Nóra. - Ennek érdekében külön telefonos információs központokat hoztunk létre Kecskeméten. Gépjárművekkel és vezetői engedélyekkel kapcsolatos ügyekben az 513-514/515-ös, személyi okmányokkal, vállalkozói igazolvánnyal, ügyfélkapuval kapcsolatban az 513-541/565-ös telefonszámon állunk a kecskeméti ügyfelek rendelkezésére. A népesség-nyilvántartó az 513-560-as számon hívható.
Vállalkozói igazolványok cseréje Kecskeméten
- Virtuális ügyfélszolgálatunk elérhető a www.magyarorszag.hu portálon. Bizonyos ügytípusokban (lakcímkártya, vezetői engedély, vállalkozói igazolvány, mozgáskorlátozott parkolási igazolvány) az ügy elindítására is lehetőséget nyújt a rendszer. Segítik az ügyfeleket a www.kecskemet.hu és a www.nyilvantarto.hu internetes oldalon elhelyezett ügytípus leírások és letölthető nyomtatványok is. Ezeken kívül az okmany@kecskemet.hu e-mail címen keresztül is tájékoztatást adunk a felvetődött kérdésekre.
A szakmakódjegyzék január 1-jével módosult, így most már csak az uniós normáknak megfelelő szakmakódokkal ellátott egyéni vállalkozói igazolványt adnak ki – tette hozzá Főző Nóra. A régi igazolványokat legkésőbb július 1-jéig le kell cserélni. Ehhez az egyéni vállalkozóknak változásbejegyzési kérelmet kell beadniuk a körzetközponti jegyzőhöz. Amennyiben kizárólag az új osztályozási rendszerre való áttérés miatt van szükség az igazolvány cseréjére, akkor az eljárás természetesen illetékmentes. Mivel Kecskeméten a következő hónapokban több mint hatezer vállalkozói igazolványt kell kicserélni, az iroda készül a megnövekedett ügyfélforgalomra. Egyúttal kérik az egyéni vállalkozókat, hogy a torlódás elkerülése érdekében minél hamarabb egyeztessenek időpontot az okmánycserére.
Készülnek a népszavazásra Kecskeméten
Balázs Erika a március 9-ei, a vizitdíjjal, kórházi napidíjjal és a tandíjjal kapcsolatos népszavazásról adott tájékoztatást.
- A névjegyzéket február 20-27. között lehet megtekinteni a városháza I. emelet 48. számú helyiségében - mondta. - A névjegyzékből való kihagyás miatt ugyanezeken a napokon lehet kifogást benyújtani a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjéhez. Amennyiben valaki február 22-ig nem kapja meg az értesítőjét, feltétlenül érdeklődjön az említett kecskeméti helyiségben. A lakcím nélküliek és az igazolással szavazók Kecskeméten a 43-as szavazókörben (Református Újkollégium) adhatják le voksaikat. Fontos változás, hogy a mozgásukban gátolt kecskeméti választópolgárok kizárólag írásban kérhetnek mozgóurnát a HVI vezetőjétől, illetve a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól. A népszavazással kapcsolatban további információ az 513-529-es telefonszámon Szabóné Pataki Gyöngyinél, és az 512-256-os telefonszámon Orbánné Veres Ildikótól kérhető.
S. S.
Forrás: www.kecskenet.hu
Új vezetők a kecskeméti okmányirodában - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;