Újabb csatornázott területek hazánkban
Még a tavasz folyamán megkezdődnek a földmunkák és a csatornafek-tetés Kecskemét, Ballószög, Helvécia és Kerekegyháza településeken
Az Európai Unió Kohéziós Alapjának pénzügyi támogatásával megkezdődnek Kecs-kemét, Ballószög, Helvécia és Kerekegyháza települések szennyvíz-elvezetési és -tisztítási rendszerének fejlesztési munkálatai, ami első lépésként a kiviteli tervek elkészí-tését, a környezet állapotfelvételét jelentik.
A csatornázási munkálatok által valamennyi érintett háztartásban az európai uniós elvárásoknak megfelelő folyékonyhulladék-kezelésre nyílik majd lehetőség, amely nemcsak komfortérzetünket javítja, hanem komoly előrelépést jelent környezetünk vé-delmének szempontjából is.
A beruházás alapcső-letételére 2006. március 23-án került sor, dr. Persányi Miklós kör-nyezetvédelmi és vízügyi miniszter, dr. Szécsi Gábor Kecskemét MJV polgármester-ének, valamint az érintett települések polgármestereinek részvételével.

A program komplex előkészítésével és teljeskörű menedzselésével Kecskemét Megyei Jogú Város mint gesztor 2001-től azaz a kezdetektől fogva, a kecskeméti székhelyű K&Z Horizontál Beruházásszervező és Kivitelező Kft.-t bízta meg.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 2002-ben nyújtotta be pályázatát Kecs-kemét, illetve a szorosan a városhoz csatlakozó három települést, Helvéciát, Ballószöget és Kerekegyházát érintő szennyvíz-elvezetési és -tisztítási rendszerének fejlesztési munkálataira. A pályázatot a Brüsszelben az EU döntéshozók 2002-ben pozitívan bírálták el, támogatásra alkalmasnak ítélték a projektet.
A munkák bekerülési értékének 60%-os támogatása (23 130 600 euró) az EU-tól érke-zik. Az állami támogatás mértéke 30% (11 565 300 euró), a fennmaradó 10%-ot (3 855 100 euró) saját önerőből biztosítják. A támogató döntést követően került sor a kivitelezési tenderdokumentáció elkészítésére, a közbeszerzési eljárások kiírására és azok lefolytatására is.
Négy pályázati eljárás zárult le eddig: 2005 végén kiválasztásra került a pr- és tájékoz-tatási feladatokért felelős vállalkozó, a pécsi székhelyű Ferling PR & Communications Kft. (www.ferling.hu), illetve a technikai segítségnyújtást biztosító cég, a kecskeméti HBF Hungaricum Kft. (www.hbfhungaricum.hu). A mérnök-műszaki felügyelet ellátására vo-natkozó feladatok kivitelezési tendere 2006 elején zárult le, ezt a budapesti székhelyű CANOR International Kft. (www.canor.hu) nyerte el. A szennyvízhálózat építésének kivitelezésére kiírt tender nyertese a budapesti székhelyű Betonút Szolgáltató és Építő Zrt. (www.betonut.hu) lett.

A program keretén belül
1) Kialakításra kerül Kecskeméten és agglomerációjában a településeket összekötő, valamint a telepítéseken belüli szennyvízcsatorna hálózat összesen 278.5 km hosszan.
Kecskemét térsége:
Bekapcsolt területegységek:
Kecskemét központi belterület:
I. Belváros (Erzsébetváros, Rákócziváros),
II. Vacsihegy városrész,
III. Hunyadiváros városrész,
IV. Muszály városrész,
V. Rendőrfalu és Tsz. falu városrész,
VI. Műkertváros városrész,
VII. Máriaváros városrész és
VIII. Petőfiváros (Alsószéktó) városrész.
A projekt által érintett háztartások száma:
Kecskemét 6800 db
Kerekegyháza 2250 db
Ballószög 759 db
Helvécia 875 db
Összesen: 10.684 db háztartás
2) A meglévő szennyvíztisztító telepen – mely a Bácsvíz Rt. tulajdonában van – üle-dékiszap-sűrítő és víztelenítő berendezéseket építenek, melyekkel csökkenteni lehet a megnövekvő mennyiségű üledékiszap szárazanyag tartalmát. A termelődő biogáz hasznosítására egy további gázmotorral is bővítik a telepet, a termelt villa-mos energiát a telepen belül használják majd fel.
3) A szennyvíztisztító telep mellett megépítésre kerül a 32 ezer tonna/év kapacitású zárt cellás központi komposztáló telep, amely víztelenített szennyvíziszapot kap a teljes régióban lévő különböző szennyvíztisztító telepekről.
A fejlődés tehát nem áll meg. A csatornázási munkálatok által valamennyi érintett háztartásban az európai uniós elvárásoknak megfelelő folyékonyhulladék-kezelésre nyílik majd lehetőség. Ez a fejlesztés nem csak a komfortérzetet hivatott javítani, hanem nagy előrelépést jelent környezetünk védelmében is.
MCOnet Hungary – Kecskemét Online (www.mconet.hu ; www.keon.hu) - Mátyás Dániel
Forrás: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiadott sajtóközlemény (www.kecskemet.hu)
További információ: www.kecskemetcsatorna.hu
Képgaléria