Újabb energiatakarékossági pályázatok - Kecskemét
Kecskemét - Akár kilencven újabb társasház lehet energiatakarékos Kecskeméten.
Legalábbis ennyire pályázott tavaly az önkormányzat. A visszajelzéseket várják pillanatnyilag. 600 milliós forintos beruházás valósulhat meg, ha minden épületre elfogadják a pályázatot. Ennyiből kicserélnék a nyílászárókat, a homlokzati szigetelést, az elektromos hálózatot és a lifteket is felújítanák. Idén már a családi házakban lakók is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Április 10-e után pályázhatnak a gazdasági minisztériumnál.
Nem csak a spórolás szempontjából, hanem esztétikai megjelenés miatt is megéri jelentkezni az energiatakarékossági pályázatra. Jól látszik, mennyit változik egy társasház a felújítás után. És látszik a különbség a pénztárcán is, hiszen a beruházás után a meleg az épületben marad és nem az utcát fűtik azok, akik már átalakított házban laknak. Idén jócskán bővülhet körük, hiszen a tavalyi pályázatokra lassacskán megérkeznek a visszajelzések.
Az idei pályázati kiírást is várja az önkormányzat, hogy újabb épületeket lehessen energiatakarékossá tenni. A lakóközösségeknek kell erről dönteni, majd az önkormányzattal felvenni a kapcsolatot, hogy adja be a pályázatot. A költségek azonos arányban osztódnak a lakók, az önkormányzat és az állam között. A felújítás kiterjed a nyílászárókra, a homlokzat szigetelésére, az elektromos hálózat és a lift felújítására.
Idén már nem csak társasházak pályázhatnak az energiatakarékossági felújításra, hanem családi házban lakók is. Részükre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ír ki pályázatot a hónap végéig, de április 10-től lehet majd jelentkezni. Az átalakítással mintegy 30 százalékos megtakarítást lehet elérni.
Forrás: www.petofinepe.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Újabb energiatakarékossági pályázatok - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz