Vadonatúj tűzoltóság épül Kecskeméten

A kecskeméti tűzoltóság épületének felújítását a tervezett 5, 2 milliárd forint helyett csak 3, 9 milliárd forintból építik meg.  

A pályázatot maga a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága írta ki, közlésük szerint ezt a kiskunhalasi Modinvest Épitőipari- Beruházó- és Kereskedelmi Kft. nyerte meg. Hét pályázóból választották őket győztesnek, a tervezetthez képest olcsóbban húzzák majd fel a cirka ötezerkétszáz négyzetméteres épületet, így az a tervek szerint 3, 9 milliárd forintba fog kerülni.

Egy tűzoltóállomás

Egy tűzoltóállomás


A beruházás leírása alapján két épületet alakítanak át, egy teljesen újat pedig a nulláról építenek fel, az épületszárnyak összekapcsolódnak majd. A létesítményre napelemes áramtermelő egység is kerül. 

A hivatásos tűzoltóságokat a felelős miniszter alapítja, a tevékenységébe a tűzoltás és a műszaki mentés tartozik - áll a katasztrófavédelem honlapján. Az itt állomásozó tűzoltóknak szigorú munkarendnek kell megfelelniük, állandó készültségben vannak, emellett oktatásokon vesznek részt és edzéseket is a tűzoltóságon belül tartanak.

 

 

M. A. 

Fotó: katasztrofavedelem.hu