Wass Albert hagyatéka előtt tisztelegtek Kecskeméten - Kecskemét
Kecskemét - Vasárnap délután és este, két teltházas előadáson mutatták be az Erdei Ferenc Kulturális Központ színháztermében Koltay Gábor Wass Albert életét feldolgozó filmjét.
A Szövetség a Polgári Körökért rendezésében, a nagy erdélyi író életéből készített új film, az „Adjátok vissza a hegyeimet” díszbemutatója előtt beszélgetéssel összekötött irodalmi esteken emlékeztek meg az Erdei Ferenc Kulturális Központ színháztermében vasárnap Wass Albert születésének közelgő 100. évfordulójáról.
A Rékasi Károly színművész, Raffay Ernő történész és Dr. Medvigy Endre irodalomkutató közreműködésével lezajló ankéton az érdeklődők újabb adalékokat ismerhettek meg nem csak Wass Albert munkásságáról és sorsáról, de a Trianon utáni magyar üldöztetésekről, s a mai hatalom Wass-t arrogánsan elutasító magatartásának eredőiről is.
A szerzőt a filmben megformáló Rékasi Károly elmondta, hogy külön szerencséjének tartja, hogy együtt dolgozhatott olyan kiváló kutatókkal, mint Raffay Ernő és Dr. Medvigy Endre, s azért hogy Wass Albert személyét színészként megformálhatta, külön köszönettel tartozik Koltay Gábor rendezőnek. A filmet úgy ajánlotta a közönségnek, mint olyan alkotást, amely bemutat és elemez, de nem adja az ítéletet a nézők szájába, hanem meghagyja a szabadságát annak, hogy maguk formálhassanak véleményt Wass Albert alakjáról..
Forrás: www.kecskemet.hu
Wass Albert hagyatéka előtt tisztelegtek Kecskeméten - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;