XIII. KETTESFOGATHAJTÓ VILÁGBAJNOKSÁG - 2009. augusztus 19-23. Kecskemét
Több mint 20 nemzet mintegy 60 fogatát és a mieinkkel együtt 7 világbajnokot várunk a starthoz. A végleges nevezéseket legkésőbb a verseny kezdete előtt négy nappal kell megküldeni a Szervező Bizottságnak.
Magyarország hatodszor ad otthont a fogatsport csúcstalálkozójának - Kodály Zoltán szülővárosa negyedszer házigazda. (Kecskemét 1978, 1999, 2004.; Szilvásvárad 1984; Balatonfenyves 1989).
A négyes- és kettesfogathajtóink - honi sportunkban párját ritkító módon - az eddigi Európa- és világbajnokságokon 63 érmet, köztük 31 aranyat nyertek. Az aranyérem-„terméshez" a kettesek 20 éremmel - ebből 5 egyéni- és 4 csapat vb győzelemmel - járultak hozzá. Kecskemét az „aranyos" fogathajtó város: a Hírös Városban eddig rendezett három vb összes egyéni- és csapataranyérmét itthon tartottuk. Ez hat arany - eddig...
A Hírös Város központjának virágos terei, utcái, a templomokkal övezett történelmi belváros hangulata, a nemzetközi kulturális intézetek, a Cifra Palota, a Zenepedagógiai Intézet, a Nemzetközi Kerámiastudió, vagy a környék természeti csodái, a nyugalmat árasztó kiterjedt tanyavilág évente a látogatók sokaságát csábítja ide. A világbajnokság idején mintegy 80 ezer embert várunk a Sóstói Stadionba, a Szabadidő Parkba, és - a vb-vel egyidőben zajló - Hírös Hét Fesztivál gazdag programjaira, vagy a Borvárosba.
A magyar válogatott keret
A fábiánsebestyéni és a vecsési válogató verseny után Fintha Gábor szövetségi kapitány kihirdette a Világbajnokságra készülő válogatott keretet.
A rendező ország jogán kilenc magyar hajtó állhat starthoz:
Lázár Vilmos a világbajnoki cím védője, Lázár Zoltán, Selyben Zsolt, Varga Péter, ifj. Juhász László, Ling Attila, Galambos Nándor, Láng Zoltán, Farkas László.
Tartalék: Lantos Gábor, Szécsi Sándor, Kovács Csaba.
A háromtagú csapatot közvetlenül a verseny előtt jelöli ki Fintha. A többiek egyéni versenyzőként indulnak. A keretbe két világbajnokot, a tizenháromszoros vb-győztes Lázár-testvéreket jelölte a kapitány. Rajtuk kívül ketten már szerepeltek fogathajtó vb-n.
Selyben Zsolt 2005-ben Salzburgban világbajnoki csapatezüstérmet nyert.
Ling Attila pedig 1999-ben a kecskeméti vb-n startolt. A többi öt nagyrahivatott vb-újonc átlagos életkora alig 30 év feletti; nem csupán a jövő emberei. A keret tagjai a zánkai edzőtáborozás után érkeznek Kecskemétre
Folyik a jegyértékesítés
A belépők az IBUSZ országos hálózatában és a www.kecskemet2009.hu honlapon lehet hozzájutni. Az augusztus 19.-ei megnyitó ingyenes. A következő két napon a díjhajtás állóhelyeire 2000, míg az ülőhelyekre 3000 forintba kerül a jegy.
A szombati maratonhajtáson a felnőttek 3000, a 14 év alatti gyermekek pedig 1000 forintért szurkolhatnak.
Vasárnap a mindent eldöntő akadályhajtásra az ülőhely 5000, az állóhely 4000 forintba kerül.
A fedett ülőhelyre szóló ötnapos bérlet 25000 forint.
A program
Augusztus 19., (szerda): megnyitó ünnepség és show-műsor. Stadion
Augusztus 20-21., (csütörtök, péntek): díjhajtás. Stadion
Augusztus 22., (szombat): maratonhajtás. Szabadidő park
Augusztus 23., (vasárnap): akadályhajtás, világbajnok-avatás, show-műsor. Stadion
Több világklasszis nyilván győzni jön Kecskemétre. A magyar esélyek? A kettesfogatban négy élőlény - a hajtó, a segédhajtó és a két ló - versenyez. Elég ha közülük csak egynek van „rossz napja". Minden megtörténhet. Ám joggal bizakodunk!
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!