A szakszervezet szerint nagyon jó bérmegállapodást tudtak kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével.
Mintegy 48 milliárd forintból országosan 110, ebből Kecskemét környékén 4 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kf...
Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő, az 5-ös főutat és az M5-ös autópályát összekötő szakaszát. A 3,3 kilométer hosszú út 5,75 milliárd forintból épült meg.
Kecskemét 650 címmel a város elmúlt hat és félévszázados történetét bemutató kiállítás nyílt a település egykori védőszentje, Szent Miklós napján a Kecskeméti Katona József Múzeum ...
Átadták a 304 éve alapított kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda csaknem egymilliárd forintból átépített és korszerűsített kollégiumi épületét.
Zenés, családi játszóházzal és az első adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét december 1-jén a január 1-jéig tartó Kecskeméti Téli Fesztivál.
Átadták a Mercedes-Benz Iskola közel 600 millió forintból felújított épületszárnyát a Lestár Péter Oktatási Központban, amelyet az autógyár saját forrásából és állami támogatással ...
Egészséges kisfiút hagytak a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata mellett található csecsemőmentő inkubátorban.
Jönnek az ünnepek és ezzel együtt a nagy vendégeskedések időszaka. Ha a sok finom falat után az ünnepek végére nem szeretnél egy ruhaméretet nőni, állítsd össze gondosan a menüt. L...
A világítás megtervezése mindig az egyik legnehezebb és legkényesebb pont otthonunk lakberendezésekor. Törekedjünk arra, hogy a hozzánk legközelebb álló stílus köszönjen vissza a l...
Átadták a Mercedes Benz Academyt Kecskeméten, az autógyár telephelyén felépült 8 ezer négyzetméteres területen 6 ezer négyzetmétert egy modern felszerelésekkel berendezett oktatócs...
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program mintegy 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásából épül körforgalom Kecskeméten.
Harminc település vehette ár a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Családbarát önkormányzat díját az Országházban. Kecskemétet Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester képviselte.
Többnemzeti repülőharcászati gyakorlatot tartottak mintegy negyven pilóta részvételével a kecskeméti repülőbázison.
A Ciróka Bábszínház szervezésében a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján 22 társulat 30 produkciót mutatott be.