Kecskemét - Nem volt nagyszámú az érdeklődés a csatornázásról szóló lakossági fórumon, de így többen is feltehették kérdéseiket.
Kecskemét - Egyelőre csak két osztályvezetői poszt sorsa dőlt el abból a hatból, amelyekre pályázatot írt ki Kecskemét Önkormányzata.
Kecskemét - Úgy tűnik, összefognak a kecskeméti közélet szereplői — pártállástól függetlenül — a Repülőkórház megmentéséért.
Kecskemét - A távfűtött lakásokban élők támogatásáról helyi rendeletet alkot a közgyűlés.
Kecskemét - Mégiscsak megszűnik a Kecskeméti Repülőkórház, legalábbis lapértesülések szerint így döntött a hétvégi lovasberényi informális fórum, amelyen kizárólag kormánypárti pol...
"Kecskemét - Az intézmények igazgatóin múlhat, hogy jön-e a csődbiztos
Kecskemét - A legtöbb szolgáltatás drágább lesz február 5-től a földhivatalokban. Így például a jelzálog bejegyzésért értéktől függetlenül 12 ezer forintot kell fizetni hétfőtől.
30-40 százaléka hiányzik a gyerekeknek a kecskeméti bölcsődékből, óvodákból, járvány azonban nincs, annak ellenére, hogy január eleje óta folyamatosan nő az influenzaszerű megbeteg...
Kecskemét - Öt kecskeméti polgárőr egyesületnek és a Margaréta Otthonnak ajándékozta a Polgármesteri Hivatal hat gépjárművét a városvezetés kezdeményezésére, amelyeket egyébként má...
Kecskemét - Jó úton haladnak a tárgyalások a Repülőkórház megmentése érdekében, tudtuk meg Nyitray Andrástól, aki hétfőn újból tárgyalt a honvédelmi miniszterrel.
Kecskemét - Törvénytelenül működik a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT). Ezt a Dél-alföldi Régió három megyéjének közgyűlési elnökei jelentették ki kecskeméti sajtót...
Kecskemét - Rekordmennyiségű riasztást kapott hétfőn országszerte a tűzoltóság és a katasztrófavédelem.
"Kecskemét - Tovább marad a hosszadalmas engedélyeztetés
Kecskemét - Szabad utat kapott a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola tornacsarnokának megépítése.
Kecskemét - Kecskemét külterülete is kapcsolódhatna a kistérségek mellett a vidéki területek fejlesztését és felzárkóztatását célzó LEADER-programhoz.